Sződligeti Veterán

Ez a találkozó befutott, sőt ki is nőtte már magát és helyszínét... idén csak látogatóként, de így is jól éreztem magam!

Szállítmány

Érkezett egy adag lemez, neki kell állni.... Ki vállalja?

Visszatérés

Nem volt könnyű ez a hátam mögött hagyott időszak, de most új erőt érzek magamban, mert sok terhem elhagytam, többek között a legnagyobb hátráltatóm a szolgaságom terhét is. S már a megtörtént eseményektől függetlenül tekintek vissza arra az időszakra, a szépségeire.

Na de ennyit a múltról. Mert bizony belevágtam, s az elkövetett hibáimat most igyekszem rendbe hozni. Így történt a héten, hogy munka után apránként "levetkőztettem" a Bordót, legalábbis a sérült és az ismerten korrodált helyeken. S be kell vallanom, engem így őrjít meg igazán a bogárforma, sárvédők nélkül...

Szóval előkészültem, csak egy lakatos kell, aki a sérülést hajlandó javítani, s megfelelő eszközökkel bír a húzatáshoz, nem a fához láncolom s rükvercben megrángatom elvet vallja és nem kap idegrohamot a rozsdás részektől sem. Mert azért kell néhány apró folt a küszöbökre és küszöbvégekre, s egy nagyobb a jobb oldalára. Az a fele komolyabban megindult valószínűleg a korábbi sérülés miatt. De most itt az alkalom! Jövő héten kiállok a garázsból és fény mellett részletesen feltérképezem a feladatokat.

Persze Minkám ügyesen asszisztot nyújt a folyamatokhoz...

Iskolaszolga

Rendhagyó sorok következnek... 

Nem is emlékszem, hogy ilyen személyes, bogarazást közvetlen nem érintő történetekről említést tettem volna blogolásom során, de az elmúlt 8 évemről szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot. Cím talán sejtet valamit, meg talán néhányan tudjátok rólam, de ezt a 8 évet egy szakképző iskola hétköznapjaiban éltem és egyenlőre még élem meg, szépen fokozatosan belevonódba a működésébe, az iskolavezetésbe. Egészen addig, amíg tavaly szeptemberig, eddigi pályafutásom csúcsáig, elméleti oktatóként és műszaki vezetőként egy olyan iskolát üzemeltettem, ami egy óriási és csodálatos Duna-parti telephelyen, 6 épületben (egy közülük műemlék, egy másik fenntartható építészet díjas), összesen 5 épületszinten, több ezer négyzetméteren, elméleti gyakorlati oktatási területekkel és műhelyekkel, 70 közeli munkavállalóval és 300 körül mozgó diáklétszámmal működik, építőipari kivitelezést vállal kitűnő mesteremberek vezetésével.
Higgyétek el sok mindent láttam és tapasztaltam. Csípőből tudom, hogy mit dobnak a srácok a klotyóba, ami megakaszt egy közel 400.000,- forintos szennyvízszivattyút (ez személyes kedvencem, mert jellegzetes pittyegéssel figyelmeztet a problémára); hogy hogyan nem lehet kezelni egy dührohamos srácot, aki lendületből áthatol 2x2 réteg gipszkartonon; hogy egy több diplomás gépész kolléga nincs tisztában azzal, hogy gázzal fűtünk, amihez a szükséges hőmennyiséget egy gázkazán állítja elő, amit valamivel vezérlünk és hogy hiába tekeri a vezérlést 35 fokra, ha a 22 éves technika már nem azzal a hatásfokkal működik, mint új korában és nem lesz hamarabb 20 fok attól, hogy a termosztátot a maximumra illeszti... 

Láttam hogyan rendít meg egy ekkora közösséget egy ifjú srác, egy diáktárs értelmetlen halála és mentem húztam fel az iskola homlokzatára a fekete zászlót; láttam síró anyukát az osztályfőnöknél, aki nem tudja hogyan térítse a helyes útra a drogra akadt gyermekét; láttam olyan srácokat is akiket nem sikerült 14-15 év alatt otthon arra megtanítani, hogy szarás után illik lehúzni a budit... 

Ért rengeteg öröm, ünnepségen részt venni a diákokkal egy önkéntes tűzoltóállomás újranyitásának alkalmából és büszkének lenni a saját két kezük munkájára; osztálykirándulásokon részt venni, együtt szórakozni a fiúkkal; névről, becenévről ismerni a srácok nagyját, meghallgatni őket, megismerni a problémájukat, hátterüket; szakmunkás vizsga bizottsága elé vinni őket, látni, hogy egy éltanuló hogyan rosál be a vizsgadrukktól, másik pedig milyen frappánsan produkál, majd a sikert örömmel, koccintással együtt ünnepelni velük és búcsúzóul "Jó utat!" kívánni nekik az élethez.... 

Megtettem az iskolának, az aktuális főnökeimnek rengeteg dolgot, néhány óra alatt kiüríteni több száz milliós gépeket az árvíz elől daruzással; amikor anyagi nehézségek támadtak saját pénzből 10.000 forintos tételekben anyagot venni a működéshez; 13-14  órát evés ivás nélkül végigdolgozni napokon keresztül, hogy minden zökkenőmentes legyen....
Persze ezeknek ára van, mert valaminek rá kell mennie az ember életéből, egészségnek, családnak, barátságoknak... de mindig ott motoszkál a gondolat, hogy cserébe kap az ember elismerést, megbecsülést a főnökeitől és ha megöregszik valamint a srácainak is benől a feje lágya, néhány érdeklődő szót az egykori diákjaitól. 

És az utóbbiakban higgyétek el nem csalódik az ember!

De egy váratlan kormányzati döntés, egy ebből fakadó szerkezeti átalakítás furcsa dolgot művel az emberrel és munkájával. Minden, amiért idáig küzdött dolgozott, aminek az előkészítésében aktívan részt vett, egy jól helyezkedő, kapcsolatait meglovagoló ficsúr, egy személyben egy bukott építési vállalkozó néhány hónap alatt romokba dönt, a felelősségteljesen ellátott középvezető pozícióját gondnoki szintre taszajtja és ezen események után addigi vezetői, kollégái nem feltétlen állnak ki teljes mellszélességgel mellette... Megérte? Éjszakákat nem aludni, folyamatosan a megoldásokon kattogni? Az idegtől vért hányni? Egyetlen kiskutyámat karácsony előtt pár nappal egy tiszafa alá temetni, mert egy aktuális projekt zűrzavarában nem volt lehetőségem rajta észrevenni a bajt? Hobbit a munka oltárán feláldozni? Ezek nyitott kérdések...

Megtört bennem valami! A bogarazás már nem azt jelenti, amit régen... Már nem lehet hobbi, de egyszerűen a hétköznapok használati tárgya lett, ami összetörik és ha összetörik akkor bizony az drága móka lesz. Vagy amiről tudom, hogy a munkába odaúton 3, vissza 4 komoly úthiba akasztja meg, amit minden alkalommal próbálok máshogyan kerülni, de csak csillapítani tudom az esetet, mert keresztbe van repedve az adott sáv. Tudok már együtt élni a gondolattal, hogy a kedvenc, idáig féltve őrzött autó hetek óta csillaggarázs alatt tölti az éjszakát, koszos és madárszaros. Azért fáj a szívem, mert nem így akartam, mert ez jelentette számomra az örömöt, a kiugrást a hétköznapokból, még ha az utóbbi időben nem igazán volt ebben részem...

Nem találom a megoldást...

Ezt elbénáztam...

és nem győzök bocsánatot kérni az öregtől, mert bizony elbambultam és utolértem az előttem megálló autót. Elsőre nem tűnik vészesnek, de a pótkerékzseb és az oldallemez is összegyűrődött, csúnya a sérülés. A Peugeot lökhárító tartója erősebbnek bizonyult.
Nagyon sajnálom, mert egy tényleg szép kiállású bogárka szép hézagokkal, nem volt félrelakatolt orr-rész, nehezen csukódó ajtó.
De most itt a feladat parancsba kaptam, h talpra kell állítani és újra útra tenni és ha sikerül minőségi munkát kierőszakolnom a mesterekből és lehetőség lesz rá, akkor egy magasabb kategóriában 2 betű 4 számos rendszámmal igyekszünk visszatérni.

Begyújtva

Nekiláttam a szívásnak a gyújtás oldalon.

Említettem már, hogy a kínai röpsúlyos, 009-snek csúfolt gyújtást ki fogom hajítani Minkából és egy gyári egészen pontosan röpsúlyos és vákuumos előgyújtás szabályzású elosztóra cserélem. A folyamatot azzal indítottam, hogy átnéztem a beszerelni kívánt elosztót, ami már korábban üzemelt Minkában. Már régebb óta tervem volt, hogy a megszakítót rögzítő csavart valami komolyabb megoldással javítom, így került képbe az imbuszcsavar, ami sokkal inkább kezelhető a pontos beállításhoz, mint az eredeti egyhornyú csavarok. Itt a motortérben is mindent rögzítőelemet imbusz fejűre cseréltem már korábban hasonló megfontolásból.
Következhetett hát a gyújtáselosztó csere. Persze kíváncsi voltam a bent lévő elosztó hibájára is, a fedelet levéve azonnal látszott a baki, a megszakító bakelit bütyke elkopott, az egész ház finom bakelitporral telt. A silány minőségű utángyártott alkatrészek átka... De ezen már nem is mérgelődöm, csere elosztó a helyére, gyújtásállítás, gyertyapucolás és pöcc-röff.
Következhet a barkácsolás a karburátorral, mert a 2 év állás alatt a szenzációs minőségű üzemanyagok egyszerűen belekövültek az új karbiba. Lehet azt is pucolni.

A hétre

A hét megtörtént eseményei között a sikeres műszaki vizsgát említeném. Minka ismét legális és az okmányiroda bürokratikus részén is meglepően gyorsan túl estem, a betelt forgalmi helyett újat kaptam.
Történt egy pár napos garázscsere is, de mostanra mindenki a saját helyén... Ami a szükséges hátralévőket illeti, első dolgom lesz, hogy azt a pontatlan kínai röpsúlyos gyújtás a Dunaba dobom Minka motorteréből. Már be is szereztem az új megszakítót, fedelet és rotort a vákuumos elosztóhoz, locsolkodás helyett ezt tervezem programnak Húsvéthétfőre...

Összesitve a helyzet

Nem jelentkeztem a napi történésekkel, de nem hagytam el a járműveket, sőt...
Felkerültek a KPZ-k a Bordóra és ezzel együtt visszaállt a napi használatú járművek közé, ez meg is látszik a külsején...
Időközben lassan de biztosan elkészültek a lengéscsillapító tartók a leendő első futóműhöz. Sajnos gépi élhajlításhoz már nem lehetett befogni a kivágott palástot, így maradtak a kézi műhely körülményei egy szögmérő, a nagysatu és egy 3kg-s kalimpács... azért a végére összeállt. Hogy biztosra menjünk a hajtások mentén mindkét oldalról hegesztéssel erősítettük meg a támaszok tartását.  

Minka is képbe került, tegnap estére kapott új lengéscsillapítókat a fenekébe, a napokban pedig következhet a műszaki vizsga.

Ébredező

Reggel korán keltem, a mai napot saját örömömre bogarazással kívántam tölteni. Ezért felkeltettem a Bordót álmából, persze a megérdemelt törődés után. A regeneráló töltésen átesett akkumulátort csak az aksitálca tisztítása után tettem a helyére. Aztán útra fel és Zebegényig csak tankolni álltam meg, hogy az üzemanyag is friss legyen a tél után a tankban.

Délutánra visszaparkoltam a garázsba, a terv az volt, hogy lefestem a rozsdásodásnak indult fékdobokat, mert hamarosan a Bordón is kiegészül a KPZ garnitúra, és hát szép hátterük legyen a felniknek.Ami a legnagyobb fájdalmam, hogy tegnap a gumisnál kiderült, hogy az egyik felújított felni üt. Ez csak ezért bosszant, mert leellenőriztettem a felújítás előtt mind a 4 kereket, így valószínűleg a színterezőnél történt valami "baleset" és persze voltak olyan korrektek, hogy nem jelezték ezt a kis affért. Mára ezen túlléptem, de a fékdob festésnél észrevettem, hogy az egyik szelepfedélnél olajszivárgás észlelhető, ezt javítani kellene, illetve a hátsó fékekre kell még ráállítanom, a szezonkezdet előtt.

 

Visszatekintés 2015-re

Jó ideje nem jártam itt, sok volt a mozgolódás körülöttem, a bogarak körül sajnos kevésbé. Ez az éves tendencia, ami az újévi fogadalmak ellenére egyre inkább romlik... Ezért nem is fogadkoztam a legutóbbi évforduló alkalmával.

Bogaras szempontból nem volt egy mozgalmas év ez a 2015 Fürstenfeld kivételével - annak kimondottan örülök, hogy ismét bogárral voltam jelen -, de mégis sikerült egy kis zenés összeállítást kreálnom néhány képből. Döntő többségben a Bordó a szereplő, Minka abszolút "B" vágányra került. De legyen itt a kisfilm, ami talán nekem is új lendületet hoz.