2017. május 28., vasárnap

Bodzázás

Született már hasonló témájú bejegyzés, de mivel ma többen lefigyeltek bodzavirág szedés közben így gondoltam itt is megosztom, mert szeretem a bodzaszörpöt... :D
Szóval mostanában ahogy lehetőségem engedi térülök fordulok Minkával. Bár a futómű átszerelés még várat magára - ugyan minden elő van készítve a feladathoz, a szerelők nem értek még meg hozzá, de itt az ideje aktivizálódni a kérdésben!
És a havi vasárnapi program sem maradhatott el, meglátogattuk a Bordót is. Sajnos kezd durván beporosodni a karosszériája. Itt is ideje volna lépni!

2017. május 6., szombat

Rajzás

Az a helyzet, hogy megvártam a jó időt a rajzásra indulással. Reggelről még kicsutakoltam Minkát, sajnos idejét nem tudom mikor porszívóztam ki utoljára ezzel konstatáltam, hogy ideje lesz új szőnyegezést gyártanom bele, majd kapott egy verdafürdetést is, majd a déli harangszóval és megtöltött hassal elindultam a Ring Autósmoziba rajzani. Mivel a pályázás nem igazán vonzott, nem is terveztem a korábbi indulást.
Amit viszont szomorúan konstatáltam, hogy ez a rajzás nem sikerült országosra... Sehol egy debreceni, pécsi vagy egy győri autó. Talán az a kaposvári variant volt a legtávolabbról érkező amit az értékesítés reményében hoztak fel erre a találkozóra. Hol van már a rajzások régi fénye? Miért nem jönnek a bogarasok? Elfogytak? Ellustultak? Drága? Messze van? Nem érdekli? Miért nem a tesco? Miért nem a premier? Miért nem Hungaroring?
Pedig amikor elindultam, volt bennem lelkesedés, hiszen két éve már nem voltam a szezonindító találkozón, talán látok majd valami újdonságot, gondoltam... De még azt sem.
No nem baj. A délutánt lezártuk Andrással egy kis Porsche-s élményautózós BugParts látogatással.