2011. október 2., vasárnap

Retro Cruise Night, a második felvonás

A tavalyi évhez hasonlóan a Retro Car Klub idén is egy újpesti gyorsétterem közelében tartotta évzáró estjét. A fenntartott 300 parkolóhely már a hivatalos kezdés előtt megtelt, olyannyira, hogy 9 órára már a sorok között sem lehetett mozogni az autóktól. Folyamatosan szólt a retro zene és a kisebb bandákban beszélgettek a résztvevők a Stop Shop parkolójában.
Ahogy megérkeztünk, Noémi még a zárások előtt bevetette magát az üzletekbe Butolay Vandával, én pedig megnéztem a Boka család új terepező szerzeményét (typ 181), aztán átértünk Ratro legújabb önmegnyilvánulásához, a keskeny hidas 1302-höz. Érdekességként említeném még az ültetettek között a piros targa 911-t, adac Kadettet Ronal Turbókon és egy szintén hasaló nagy Mercit.
Ami a találkozót illeti az előbb említettek mellett szuper felhozatal, jó hangulat és ideális infrastruktúra jellemezte az estét. Maresz és segítői ismét kitettek magukért és ha ilyen jó híre megy a Retro Car Klub találkozóinak garantáltan megtelik tavasszal a mogyoródi autósmozi és jövő évi zárásra még nagyobb helyet kell keresniük a szervezőknek.
A sötétség miatt és állvány hiányában csak két homályos képet készítettem, de a klub és a találkozó oldalára minden bizonnyal hamarosan feltöltődnek a galériák.
http://www.facebook.com/event.php?eid=149345261807157
http://www.retroautoklub.hu

Nincsenek megjegyzések: