2017. június 8., csütörtök

Minka Projekt 2.0

Elérkezett az idő, csápos emelőre került Minka. Régi ki, felújított a helyére. Hídtest lengőkarokkal, tengelycsonk, fék új fékdobokkal, kormánymű, lengéscsillapítók... Sajnos nem lehettem jelen a munkafolyamatok alatt, csak egy-egy fél órára sikerült megszöknöm a munkából. Most úgy állunk, hogy fék légtelenítve, kerekek jelenleg még cselecsálék, s a fájó pont, hogy futóműves csak a jövő héten vállalja a beállítást. Km-bowden oldalára kell egy új csapágykupakot gyártanom, illetve a tank visszaszerelése van még hátra, de azt hogy könnyítsem a futóműves munkáját, csak később rakom majd a helyére. 
Tengelycsonkos ültetés tapasztalatairól majd néhány száz megtett km után.

Amit szomorúan meg kellett azonban állapítanom, hogy Minkám nem került jobb állapotba az elmúlt tíz év alatt... közeledik a szétborítás ideje, s valahogy úgy állapodtam meg magammal, hogy ha az élet nem szól máshogyan közbe, akkor a következő vizsgaciklust túlélve megkezdem életem első autójának teljes felújítását.
Ebbe az időintervallumba tervezem beiktatni azt a projektet is, hogy a nemrégiben beszerzett Weber IDF szett is megfelelő motoralapra kerüljön. Erről a hirtelen beszerzésről még mesélek. Persze ezek a hosszútávú tervek... :D

Nincsenek megjegyzések: