2013. július 23., kedd

Könnyed gördülés

Folytattam a Bordóval a munkát, hogy minden rendben legyen a mozgásával. Egy kerékcsapágy gördült, vagyis nem gördült rendesen az útba, de ezúttal lényegesen könnyebb dolgom volt, mint itthon a garázsban. A Bogártuning műhelyében kaptam helyet és eszközöket a munkához. 
Ez jól is jött, mert Minka egyenlőre a garázsban vesztegel. Az elmúlt hét péntekén egyik pedálozásra nagyot kattant a kuplung és jelentősen megváltozott a kiemelés mértéke. Szerencsére sikerült hazajutnom vele, de még nem derítettem fel a hiba forrását.

2013. július 18., csütörtök

TMK

Ezt a karbantartást valóban terveztem, már egy jó ideje. A Bordón volt pár hely és zug, amit kenőanyaggal kellett ellátnom. Kezdtem mindent azzal, hogy a visszapillantó tükröt rendesen rögzítettem az ajtóban, mert már egy komolyabb menetszél is elfordította. Ha már lent volt az ajtókárpit az ablak sínjét és az emelőszerkezetet is bekentem. Végezetül a váltórudazatot is zsíroztam a hátsó ülés alatti csuklónál és a váltókarnál is.
Itt nem lehet abbahagyni, folytatnom kell a karbantartást...
Egy kis érdekesség, hogy a kárpit alatti fóliát még soha, senki nem vette le az ajtóról, én is igyekeztem úgy, a legkisebb roncsolással megbontani, hogy további évekig védhesse a párától és befolyó nedvességtől az oldalkárpit farostlemezét.

2013. július 12., péntek

Munkahelyi "baleset"

Nagyon érezhető volt már a héten a tényleges vakáció kezdete, hiszen ma töltötték utolsó napjukat a srácok az iskolában nyári gyakorlaton. Már elég szétszórtak voltak és ilyenkor bizony elő-elő fordult, hogy pár szeget vagy csavart elhagynak az iskolaudvaron. Na tegnap egy ilyet sikerült kifognom és a 80-s facsavar jól szétroncsolta a gumiköpenyt, annyira, hogy a gumiszál behúzás szóba sem jöhetett, belső feléről kellett javítani a gumit.
Aztán a héten kísérletet tettünk a hátsó lengéscsillapítók cseréjére is, de az új alkatrész csak faragással lett volna berakható, szóval rendelnem kell másik gátlókat.
Íme a különbség régi és új lengéscsillapító között. Az alsó szilent perselye hosszú, vagdosást igényelne, hogy berakható legyen, én meg nem igazán szeretem az ilyet...