2010. szeptember 5., vasárnap

Napsütéses Veterántalálkozó

Egy nagyon szép és talán mondhatom, hogy tartalmas napon vagyunk túl, aminek végére jól el is fáradtam. 8 órakor érkeztünk meg a sződligeti sportpályára, hogy besegítsünk az előkészületi munkákba, sátorállításba és bizony kabátban vacogtunk az akkor még árnyékos gyepen. De eztán fentebb emelkedett a nap, kúszott felfelé a hőmérő és 10 óra környékén (a később kelők 11 körül) szépen sorban érkeztek a szebbnél szebb autócsodák. A legfiatalabbak pedálos Moszkvicson, a szülők és ínyencek pedig DS Citroennel, Opel Mantaval, a retro kedvelők VAZ 2101-el, Wartburggal és még sorolhatnám a megjelent autótípusokat, amikkel jöttek. A megnyitó után bele is vetettük magunkat a munkába, Noémi kezébe a fényképezőgépet adtam, nekem pedig a vakon vezetés lebonyolítása jutott és úgy elröppent az idő, hogy már csak azt vettem észre, hogy a felvonulásra gyülekeznek az autók. És én még meg sem néztem a megjelent autókat.... Majd felvonulás, tombolahúzás és eredményhirdetés következett.
Mint segítő rendező bízom benne, hogy mindenki jól érezte magát és jövőre is ellátogat hozzánk!
További képek a mai napról: http://picasaweb.google.com/brezist/SzodligetiVeteranTalalkozo2010#

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia!
Itt egy képekből összevágott videó a találkozóról: http://www.youtube.com/watch?v=2v0Mizsg-8w
A youtube-profilomon pedig további találkozós videók is vannak (Füzesgyoma, Kaposvár, Kgst-Party...)
És gratulálok az autóidhoz, nagyon szép mindkettő! :)