2009. július 25., szombat

Kisvasúti Nap Kemence

Ma fél kilenckor indultunk Kemencére, hogy részt vegyünk a Kisvasúti Napon. Szép napos, néha kicsit szeles időben autóztunk át a Börzsöny hegyvonulatain, néhol tiltott, mégis annál szebb utakon haladtunk. A meredek emelkedőkön sokszor hosszasan kellett forgatni a boxert, hogy megbirkózzon a hármas teherrel Minka (Noémi mellett Maxi is velünk utazott a rendezvényre).



Kemencére érve már igen nagy számban voltak jelen látogatók, ami délig majdnem megkettőződött. Folyamatosan közlekedett a kisvonat, bemutatták a hajtányokat és különleges vasúti járműveket, érkeztek a veteránok (500-s Fiatok és Puchok, Trabantok és egy vászontetős Autobianchi) és nosztalgiabuszozni is lehetett egy 311-s Ikarussal. A járműves programok mellet kézműves bemutató, egészséges ételek kiállítása, lovaglási lehetőség és vasúti modell-kiállítást lehetett megnézni. Nagyon jól éreztük magunkat, Maxi is sokat futkározott és érdeklődött minden iránt…. :)
Hazafelé megálltunk fényképet készíteni a Kemence-patak völgyében és Katalinára is tettünk egy kis kitérőt Bálint barátomhoz, dugulással küzdött a 71’-s.

Nincsenek megjegyzések: