2011. június 5., vasárnap

Sződligeti Veterán Találkozó

Gyakorlatilag ez az egy hetes kimaradás a blogolásban munkával és a hétvégére való felkészüléssel telt. Nagy reményekkel indultam neki a napnak, a járművek meg is érkeztek, de a sofőrök nem voltak elég aktívak, igen kevesen neveztek be a játékokba. :(
Csakúgy mint tavaly, idén sem láttam sok mindent a résztvevő autókból, de az első alkalom volt, hogy a két bogarunk együtt vett részt egy találkozón. Éppen, hogy leülhettem volna, körbefotózhattam volna a réten maradt autókat, olyan viharos eső zúdult ránk komoly jégmennyiséggel megspékelve, hogy alig győztük a pavilonokat tartani magunk, vagyis a lányok fölött. Aztán egy fél óra múlva csitult a vihar, és minden bevégeztetett. Szárítkoztunk, pakoltunk, terepjáróval húztuk ki a beragadt Barkaszt és Citroen furgont, a Polgármester Úr pedig megkezdte a kármentesítést a falu vízzel megtelt pincéiben.
De azért szép és jó nap volt a mai. Elfáradtam.
Vihar utáni pakolgatás:
A fényképek Noéminek köszönhetőek. :)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönjük a segítséget.

Garamvökgyi Viktor és családja (Barkas)

brezist írta...

Nagyon örültünk, hogy eljöttetek és emeltétek a találkozó színvonalát. Remélem, hogy ezen kellemetlenség ellenére azért jól éreztétek magatokat és legközelebb is találkozunk majd. A stabil-motoros srácoknak pedig átadjuk a köszönetet a terepjárózásért.

Névtelen írta...

Köszi. Nagyon jól éreztük magunkat az eső ellenére is :) Biztosan megyünk legközelebb is, tavaly óta járunk találkozókra, szeretjük :D Sok kép nem sikerült sajnos, de a nagyját feltöltöttem ide: https://picasaweb.google.com/112469454967675826445/VIISzodligetiVeteranAutosMotorosEsVWBogarTalalkozo#
További szép napot Nektek!