2017. március 28., kedd

Minka Projekt 0.0

Néhány mondatban Minkával tervezettekről.
Már ráfér egy fék felújítás, oválisak az első fékdobok. Ehhez már igazából korábban megvásároltam minden mechanikus és hidraulikus alkatrészt, de váratott magára a dolog, mert egy kicsit komplexebben gondoltam a dolgot. Aztán szembe sétált a lehetőség - amit majdnem el is szalasztottam - és Pető Zolitól a sárvári bogarasok elnök ügyvivőjétől vásároltam egy komplett első futóművet, dobfékes ültető csonkokkal.
Ahogy érkezett a futómű, félig szétszedve. 

Persze szeretem rendben a helyére rakni a dolgokat, így az egység szétszedése, takarítása után, szemcseszórással felszínre hozattam a gyenge pontokat, rozsdagátló festés és a hibák lakatolása után áll most a projekt. Várat magára a az újbóli alapozás és a végleges festés az összeszerelés előtt.
Erről tényleg szeretnék majd részletesen írni, hogy milyen érdekességek merülnek fel a tengelycsonkos ültetésnél.
 Fékek alkatrészeikre szedve
 Szemcseszórás utáni állapotok
 Tengelycsonkok drótkorong előtt és után
 Korróziógátló alapozóban

Nincsenek megjegyzések: